A kezemen lévő börkiütésemmel és körömgombásodásommal ( kéz és láb) meglátogattam városunk híres bőrgyógyászatát.
A doki kb. 2 méterről megállapította a betegségem. A felírt gyógyszer természetesen nem használt. Több tízezer forintot fizettem a gyógyszerekért, hiába. Ezért öngyógyításba kezdtem - sikerrel. Megtaláltam a különböző "gombák" elleni tablettát. Körmeim teljesen meggyógyultak, kiütéseim elmúltak.
Közben az orvosi könyveket böngészve rájöttem, hogy a körömgombának ismert betegség nem más, mint mikroszkópikus méretű élősködők tömege, melyek a szervezetünk más részeibe is mint pl. az izületekben, súlyosabb esetben az erekbe, ott is a vastagabb és elágazásos helyekbe fészkelik be magukat, és innen valamint a porcokból nyerik ki táplálékukat. Végterméküket pedig az izületek mellé ragasztják a csontra, vagy az ereken belül az érfalra, amit mi meszesedésként ismerünk (általam úgynevezett "hangyabolyt" hoznak létre).
Így alakulnak ki az úgynevezett porckopások, gerincsérvek, izületi defofmációk, stb. Nézzétek meg a körömgombásos lábakon az ujjakat. Szinte mindegyik deformált.
Nem lepődnék meg ha a közeljövőben valamelyik kutatóközpont megállapítaná, hogy innen ered a sokizületi gyulladás is.
Ha valaki vitába szeretne velem szállni, csak akkor tegye, ha bizonyíthatóan mutat nekem meszesedést, izülettől távol lévő helyeken. Csak ott lehet meszesedést regisztrálni ahol porckopást is észlelünk!!
Tovább menve, ha ezek a kis élősködők egy másik alfaja a vérbe kerül, és ott helyezi el végtermékét, eredményként megkapjuk a érelmeszesedést, majd késöbb 100%, a valószinűsége annak, hogy infarktustusunk vagy agyvérzésünk lesz!!!!
Vegye már észre valaki, akinek elhiszik, és nem nézik hülyének ha előjön ezzel a megfigyeléssel, hogy a gombásodás felelős nagyon sok betegségért.
molpi@freemail.hu itt eléhető vagyok, de csak esténként olvasom az üzeneteket. üdvözlettel matyi király